Otthonszervező

Háztartásbeli kihívások

#13.HÉT: TÁROLÓHELYSÉGEK - Az alagsor rendszerezése

52 hetes otthon szervező, rendszerező program

2016. március 29. - cukornita

E heti kihívásnál kicsit fellélegezhetnek az apartament tulajdonosok, ugyanis az elkövetkezendő három hétben azokban a helységekben fogunk tevékenykedni, melyek nem kimondottan lakáson belül helyezkednek el, de a lakásunkhoz tartoznak.Ilyenek pl. az alagsor, alsókonyha, pince,garázs, padlás stb..  A mai napon a kertes házak az alagsorában,pincéjében zajlik majd a munka. Most nem a kis aknaszerű pincéről beszélek, hanem arról a helyről, amely nagyobb kertes házak alatti szinten helyezkedik el.Van aki alagsornak hívja, mások alsó konyhának, megint mások mosókonyhának esetleg egyszerűen pincének..Már akinek van ilyesmi a lakása alatt. Ezt többnyire nem takarítjuk rendszeresen mint lakásunk egyéb szobáit.Általában itt futnak a lakásunk komfortjához szükséges vezetékek, csövek. Nekünk nincs pincénk, de nem is baj, mert nekem volt a konyha rendszerezős heteknél egy kis kimaradásom, így most a héten én azokat pótolom majd.

13_het_alagsor_pince.jpg

Na de szóljon ez a rész azoknak, akiknek van alagsoruk a lakásuk alatt.Ugyanis ez az a hely, ami nagyon könnyen rendetlen és átláthatatlan lepakolóhellyé válik, ha nem tartunk fenn itt is valamiféle rendszert. Általában ide rakjuk le azokat a dolgainkat, amire jelenleg nincs szükségünk, de azt gondoljuk, hogy majd valaha még kelleni fog.Vagy, csak rossz szokás szerint, nem tudjuk mi legyen vele, és elodázzuk a döntést róla.Nem is csoda, ha rövid időn belül ez lesz az a hely, amely megtelik cuccokkal, és nem találunk meg semmit. Az e heti kihívásban megpróbálunk ezen változtatni, és valami átlátható és használható rendszert kialakítani a pincénkben.

logo2_kicsi_teglalap.jpgÚj vagy itt? Ez az alagsor rendszerezős poszt részét képezi egy 52 hetes otthonszervező, rendszerező programnak, melyet Taylor Flanery , a HomeStorageSolution101 megalkotója hozott létre.  Kattints ide, ha többet szeretnél megtudni a programról. Amennyiben szívesen megosztod véleményed, tapasztalataidat, itt csatlakozhatsz az Otthonszervező blog Facebook csoportjához, de ha csak egyszerűen szeretnél minden héten értesítést kapni az új bejegyzésről,akkor elég ha csak nyomsz egy likeot az Otthonszervező oldalra.

1.Lépés: Lomtalanítás

A helység rendszerezését egy hatalmas selejtezéssel kezdjük.Ez most lesz akinek könnyű és gyors procedúra lesz, de akinek nagy alagsora van, ráadásul tele pakolva évtizedeken keresztül gyűjtögetett "kincsekkel", annak elég kemény meló lesz, de mindenképp túl esni rajta, ha használni akarjuk a jövőben is ezt a helységet.

Ha lehetséges, érdemes az alagsor egyik szegletét kiüríteni, ahova az átnézett holmik szelektálva kerülhetnek, valamint kukazsákok, melyekbe majd a szemetet rakhatjuk.Így elkerüljük azt, hogy feleslegesen felcipeljünk mindent, majd újra vissza le kell vigyük.Amint egy kukazsák megtelik, azonnal hozzuk is fel azt, hogy ne foglalja lent feleslegesen a helyet. Lomtalanítás után ami megmaradt, már csak rendszereznünk kell.

2.Lépés: Tervezd meg, hogy milyen zónákra osztod fel a pincédet!

A második lépésben készíts tervet arra vonatkozólag, hogy miként akarod majd használni  ezt a helységet? Milyen tárolók állnak a rendelkezésedre? És miket is kell itt tárolj? Nem minden ház alagsora egyforma, így elég nehéz erről írni általánosságban.A lényeg, hogy a helységet gondolatban oszd fel zónákra.

00_11.jpg1.zóna: beépített gépezetek zónája.Ez az a része a pincének, alagsornak, melyeken nem tudsz változtatni, hisz be vannak építve. Pl bojler, mindenféle mérő órák,biztonsági kapcsolók stb...Amikor berendezkedsz, igyekezz úgy kialakítani a lenti dolgokat, hogy ezekhez meghibásodás vagy egyéb karbantartási feladatok elvégzése esetén, könnyedén hozzáférj.Nem mindegy hogy szereléshez, vagy csak egy biztosíték visszakapcsolásához simán oda tudsz lépni,vagy előtte még át kell pakold a fél helységet, hogy hozzáférhess.Ha hely hiányában mégis kénytelen vagy itt is tárolni valamit, érdemes valami könnyen mozdítható alkalmatosságon gondolkodni, int pl egy gurulós szekrény vagy polc.

Ha ez a helység egyben a mosókonyhád is, akkor talán érdemest ezt a mosókonyhás bejegyzést is átolvasnod, mely ennek rendszerezéséhez ad ötletet.

2.zóna: Tároló zóna. Ez az a rész, amivel most igazán foglalkozunk, alagsorodnak azzal a részével, melyet tárolásra jelölsz ki.Törekedj arra, hogy a hasonló témakörbe tartozó dolgok egy helyre kerüljenek,trtovábbi zónákat létrehozva. PL:

  • karácsonyi dekoráció
  • sport felszerelés
  • camping felszerelés
  • szerszámok
  • háztartási gépek

3.zóna: élettér zóna.Ez az a rész az alagsorban, ahol folyik az élet, azaz valamilyen funkciót betölt, valaki valamilyen céllal használja. Pl dolgozószoba, műhely, sport vagy játszószoba, kézműves szoba stb...Amennyiben ilyen van a te alagsorodban is, érdemes elolvasni majd a későbbiekben megjelenő heti kihívások között a kimondottan ezekre vonatkozó részeket is.

3.Lépés: Rendszerezd az itt tárolt holmikat!

Harmadik lépése ennek a kihívásnak, az itt tárolt dolgok rendszerezése.Két fontos szabály van a kialakításnál, a könnyű hozzáférhetőség és a hasonló tematikájú dolgok egymás mellé kerülése.Nem érdemes túl magasra egymásra pakolgatni a teli dobozokat, ugyanis nagyon nehéz lesz hozzáférni a doboz tartalmához.Túl nagy erőfeszítésbe kerülne mind az elővétel, mind a használat utáni elpakolás, épp ezért ez nem fog így működni.

Ha sok olyan holmid van, amiket ládákba, dobozokba tartanál, akkor talán ésszerűbb valami fiókos megoldásokra törekedned, és beszerezni valami ehhez hasonlót.

0.jpg0_1.jpg

 

 0_2.jpg

 Amikor kiválasztod, hogy melyik helyen mit tartasz majd, tartsd szem előtt azt is, hogy milyen gyakran használod azokat a dolgokat.Értelem szerűen a gyakrabban használtakat érdemes könnyen hozzáférhető helyre, míg a ritkábban használtakat teheted a felső vagy alsó, azaz nehezebben hozzáférhető dobozokba.

4.Lépés: Tárolók kiválasztása

Amikor az alagsor rendszerezésébe kezdesz, vedd figyelembe, hogy ez egy többnyire nedves helység, magas páratartalommal.Ha olyan területen élünk, könnyen akár víz alá is kerülhet.Ebből kifolyólag olyan tárolókat kell válassz, melyek megvédik a dolgaidat.

Az alábbi dolgokat nem érdemes itt tárolni:

  • papírok,blokkok és egyéb megőrizendő iratok
  • fényképek és egyéb emlékek
  • papírdobozok és dobozos termékek, papírdobozos élelem
  • textil (ruhák,anyagok,ágyneműk stb.), mivel ezek könnyen penészesek lesznek, szaguk dohos lesz.

Papírdobozok helyett használj inkább műanyag dobozokat!

Mint fentebb említettem, a papírdobozok könnyen átnedvesednek, szétmennek, így nem épp ideális az alagsorban tárolásra.Helyette inkább kemény anyagú dobozokat, pl műanyag dobozokat használj, melyek jól záródnak.nem ázik át, és nehezebben tudnak bejutni bogarak, esetlegesen előforduló rágcsálók.

Tartsd a dolgaidat legalább egy méterrel a föld felett!

Mivel itt nagyobb a rizikója annak, hogy víz gyülemlik fel a földön (talajvíz,árvíz), amennyire csak teheted, ne tárolj semmit a földön, inkább csak felette (fali polcok, állványok, akasztók)

5.Lépés: Címkézd fel a dobozaidat!

Utolsó lépésként címkézd fel a dobozokat! Mivel a doboz címkék általában egy két szavasak, talán segíthet, ha leltárt is írsz a dobozokhoz. Mivel az alagsor egy olyan hely, ahol szívesen raktározunk el különféle dolgokat rövidebb, vagy hosszabb időre, és nagyon gyakori a jelenség, hogy megfelejtkezünk az ott tárolt dolgainkról a későbbiekben nagy segítségünkre lehet, ha van egy kis leltár is a dobozokhoz.

Akár meg is számozhatod a dobozaidat, és egy kinyomtatott listán a számokhoz rendelt bővebb leírás is segíthet.

Mondd el, hogy haladsz!

Kíváncsi lennék, hogy haladsz az e heti kihívással. Ha volnának egyéb ötleteid esetleg, amiket szívesen megosztanál velem, várlak Facebook-on azOtthonszervező csoportba egy kis tapasztalat cserére, ötletelésre. Nagyon inspirálóak tudnak lenni az előtte-utána képek. Fotózz és oszd meg velünk! Nagyon szeretném, ha minél többen megosztanátok a véleményeteket az e heti kihívásról.

Amennyiben kedvet kaptál csatlakozni az 52 hetes otthon rendszerező programhoz, és szeretnél minden héten egy értesítést kapni az újabb és újabb heti kihívásokról, jelöld be az Otthonszervező oldalt, ahol minden héten hétfőn megosztásra kerül az aktuális heti feladat.Ebbe a programba bármikor be lehet kapcsolódni, mert akár a háztartási munkálatoknak, ennek sincs  se eleje se vége, egy állandó körforgásban működik hétről hétre, időnként ismétlődve.A program során a háztartás minden egyes területére kitérünk.Természetesen a kisebb lakással rendelkezők (mint jómagam is) hely hiányában nem tudnak minden egyes helyet az itt leírtak szerint kialakítani, de a cél az, hogy az itt leírt szempontok figyelembe vételével, egy átlátható, rendezett, és a legkönnyebben fenntartható rendet a saját lakásunkban (legyen az kicsi vagy nagy) kialakítsunk, azaz a maximumot hozzuk ki otthonunkból.

0_3.jpg

 

Jövő heti projekt:

14-garazs.jpg

 

Jövő héten tovább folytatjuk otthonunkhoz tartozó helységeinek a rendszerezését, és a  pince után a garázsra fókuszálunk majd.

 

Forrás:http://www.home-storage-solutions-101.com/   

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonszervezo.blog.hu/api/trackback/id/tr898471234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása