Otthonszervező

Háztartásbeli kihívások


Csokoládés zabpuding

2018. augusztus 13. - cukornita

Hozzávalók:csokis_zabpuding.jpg

  • 60 gr zab
  • 3 evőkanál goldenszirup v méz
  • 5 dl kókusztej
  • 2 evőkanál 100%-os kakaó

Elkészítés:

 

  1. Az összes hozzávalót helyezzük egy nagy keverőtálba, és turmixoljuk jól össze.
  2. Most tegyük egy lábasba az egészet, és nagy fokozaton kezdjük el főzni, amíg el nem kezd sűrűsödni. (Kb 2 perc)
  3. Vegyük vissza közepes erősségűre, és további 3 perc alatt főzzük teljesen készre.
  4. A puding így melegen is ehető, de hűtőben lehűtve még finomabb.
  5. Hűtőben 2-3 napig eltartható.

Teriyaki csirke lassúfőzőben

teriyaki_csirkecomb.jpgHozzávalók:

  • csirkecombok igény szerint, az én 5 literes lassúfőzőmben kb 1,2 - 1,3 kg fér bele.
  • kevés zsiradék
  • 200 gr barnacukor
  • 1,5 dl szójaszósz
  • 0,5 dl húsleves alaplé
  • 1 evőkanál méz
  • 2 teáskanál reszelt gyömbér
  • 1 teáskanál fokhagymakrém
  • 1 teáskanál vöröshagymakrém
  • 2 evőkanál kukoricaliszt

Tálaláshoz a tetejére:

  • szezámmag
  • újhagyma zöldje apróra vágva

Elkészítés:

  1. A csirkecombokat kevés zsiradékon fehéredésig pirítjuk, kérgesítjük, majd a lassú főző edénybe tesszük.
  2. A többi hozzávalót a kukoricaliszt kivételével egy tálkában összekeverjük, majd a csirkecombokra öntjük.
  3. Jól összekeverjük, hogy mindenhol érje a szósz a húsokat.
  4. Bekapcsoljuk az edényt, LOW fokozat 4 óra
  5. Ha elkészült, a combokat sütőlemezre tesszük, és kicsit megprítjuk. Én a forrólevegős fritőzbene 2 percig szoktam pirítani.
  6. Az edényből a szószt egy kis edénybe töltjük, és forralni kezdjük.
  7. A két evőkanál kukoricalisztet két evőkanál vízzel elkeverjük, és ezt is a szószhoz tesszük, addig melegítjük együtt, amíg rottyan egyet.
  8. Rizzs, bulgur v quinoa köretet szoktam hozzá készíteni.
  9. Tálalásnál a csirkecombokra merünk a szószból, tetejére pedig egy kis pirított szezámmagot valamint apróra vágott újhagyma zöldjét teszünk.

 

 

 

Kölesgombóc (hamis túrógombóc)

Hozzávalók:kolesgolyo.jpg

  • 20 dkg köles
  • 3 dl kókusztej
  • 2 db citrom
  • nyírfacukor
  • 5 ek kukoricadara
  • 2 ek kókuszzsír vagy olaj
  • 15 dkg zsemlemorzsa


Elkészítés:


  1. A kölest egy órára beáztatjuk, majd vízbe feltesszük főzni.
  2. Amikor kezd puhulni és elfövi a levét, akkor 3 deci kókusztejet öntünk hozzá.
  3. Belefacsarjuk a citromok levét, a héjját pedig belereszeljük és hozzáadjuk a cukrot (ízlés szerint) és a kukoricadarát. Folyamatosan kevergetve puhára főzzük.
  4. A kihűlt masszából kisebb gombócokat formázunk.
  5. A zsemlemorzsát a zsiradékon megpirítjuk, a gombócokat beleforgatjuk.

Kakaós zabpuding

Hozzávalók:


1 adaghoz
1,5 dl víz
1 dl kókusztej
4 csapott evőkanál zabpehely
2 teáskanál eritrit
1 púpos teáskanál holland kakaópor
1 marék mazsola (elhagyható, de én pl. imádom mazsolával)

Elkészítés:


A hozzávalókat egy lábasba tesszük és alacsony lángon, kevergetve addig főzzük, míg bugyogni kezd.
Tálalhatjuk mandulával,gyümolccsel.kakaos_zabpuding.jpg

MARLENKA GOLYÓ

Hozzávalók:marlenka.jpg

- 10 dkg cukormentes keksz
- 2 x 5 dkg darált dió (
- 3 ek. méz
- 2-3 ek. mandula tej
A krémhez:
- 15 g fehérje
- 1 ek. kókuszolaj
- 3 ek. mandula tej


Elkészítés:

A golyókhoz a hozzávalókat (a dió felét meghadjuk a hempergetéshez ) jól összegyúrjuk.

A krémet kikeverjük.

A masszából golyót formázunk, ujjunkkal a közepébe egy kis mélyedés fúrunk, megtöltjuk krémmel, majd elsimítjuk a lyukat, és szabályos golyókat formázunk. Belehempergetjük a maradék darált dióba.

PRESSURE COOKER - Tarhonya

Pressure King Pro Cooker: Elektromos gyorsfőző kukta, melyben akár egy fél óra alatt is összedobhatunk egy meleg ételt. Használatával 80%-kal csökken a főzés ideje, ezáltal több időnk szabadul fel minden más egyéb tevékenységre.

tarhonya.jpg

Hozzávalók:

  • 4 mérőcsésze tarhonya
  • 2 - 3 evőkanál olaj
  • 2 teáskanál só
  • 6 mérőcsésze víz

Elkészítés:

  1. A tarhonyát 2-3 evőkanál olajon megpirítjuk STEW funkció, kb 5 perc
  2. Ha megpirult, hozzátesszük a sót és a vizet, majd összekeverjük
  3. Lezárjuk az edényt, a szelepet zárt állásba tesszük, és RICE programon 8 percig főzzük. 
  4. Ha lejárt a program, hagyjuk még rajta a tetejét és a szelepet is zárt állásban, melegentartó funkcióval kb 5-10 percig.

 

Cajunos csirkés penne

cajunos_csirkes_penne.jpgHozzávalók:

  • 3 evőkanál olíva olaj
  • 3 gerezd fokhagyma pürésítve
  • 1 bögre felkarikázott virsli
  • 2 db csíkokra vágott csirkemell
  • 1 evőkanál cajun fűszerkeverék 
  • 1 bögre tejszin
  • 4 bögre főtt penne tészta (főzés előtt 3 bögre)
  • 1/4 bögre friss, apróra vágott petrezselyem
  • reszelt parmezán sajt a tetejére

(Az anyagok mérésénél a hagyományos, tejes bögrét használom.)

Elkészítés:

  1. Az olajat egy nagyobb serpenyőben melegítsd fel, majd tedd bele a fokhagymát, a virslit és a csirkemellett.Addig pirítsd együtt őket, amíg a csirkemell kifehéredik, valamint a fokhagyma kis szint nem kap.
  2. Ha ez megvan, add hozzá a Cajun fűszerkeveréket és jól keverd össze.
  3. Add hozzá a tejszint is, majd egy perc múlva, amikor már a tejszin is felrottyan, add hozzá a főtt penne tésztát is.
  4. Jól keverd össze,tedd hozzá az apróra vágott petrezselymet, ezzel is keverd össze majd leveheted a tűzről.
  5. Egy magasabb falú, tűzálló edénybe öntsd az egészet bele, szórd meg reszelt sajttal, és told be a sütőbe.
  6. Pár percig tartjuk a sütőben, amíg a sajt szépen rá nem olvad.

 

süti beállítások módosítása