Otthonszervező


A lomtalanítás előnyei, menete, illetve a lomtalanítás során felmerülő kifogások

2016. május 30. - cukornita

Amikor azt érzed, hogy gyakran vagy zaklatott, hiába van egymás után 2-3 szabadnapod, mégsem tudod kipihenni magad rendesen, az már a túl sok stressz jele is lehet.Az már bizonyított tény, hogy a stressz egyik okozója a rendetlenség is.A rendetlenség legtöbbször pedig abból adódik, hogy túl sok tárgy vesz körül minket, melyeket már nem tudunk hova, és időnk sincs rá elpakolni. Nem véletlenül van az, hogy bármelyik rendszerezési, otthonszervezési módszert is tanulmányozunk, az első lépésben mindegyik a lomtalanítással kezdődik.Követhetjük Marie Kondo alias "konmari" módszerét, mely drasztikus selejtezésről szól, vagy haladhatunk FlyLady-vel baby lépésekben, vagy belevághatunk a 30 napos Minimalista játékba, mellyel 1 hónap leforgása alatt majd 500 dologtól szabadulunk meg, mind mind a lomtalanításról és annak előnyeiről szól.

Milyen előnyökkel is járhat, ha egy átfogó lomtalanításon keresztül megyünk?

  • Több szabadidő

Az egyik legfontosabb előnye, hogy több szabadidőnk lesz saját magunkra, vagy olyan elfoglaltságra, amit szeretünk csinálni, hisz kevesebb cucc, kevesebb elpakolni való, kevesebb rendszerezni való, kevesebb lomtalanítani való,kevesebb tároló szekrény,  kevesebb és könnyebb takarítani való.

  • Több pénz

Itt most nem csak arra kell gondolni, hogy eladjuk az évek óta szekrényünkben lógó, használatlan ruháinkat, polcunkon porosodó könyveket.Persze az is, de talán nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy ebből legjobb esetben is csak egy kis zsebpénz folyik be.Viszont az egész lomtalanításnak van egy olyan hatása is személyiségünkre, hogy ezután kevésbé csábulunk majd el apró vacakok vásárlására,és jobban átgondoljuk majd, hogy mit veszünk meg, tényleg szükségünk van e rá, hol fogjuk tárolni stb.  Aki belevág egy teljes otthon lomtalanításba, valahogy automatikusan is elkezd kevesebbet költeni. Ugyanis a nagy lomtalanítás után ha rendet raktunk lakásunkban, élvezni fogjuk annak előnyeit, hogy elfér minden, és nem akarjuk majd , hogy újra felboruljon ez a rend.

  • Kevesebb stressz

Az egyik legnagyobb stressz forrás, a rendetlenség. Lomtalanítás után amikor minden szép, tiszta, rendszerezett körülöttünk, nyugtatólag hat az idegrendszerünkre is.

  • Több figyelem jut fontosabb dolgokra,

hiszen nem okoz olyan nagy gondot lakásunk tisztán tartása. A napi rutinfeladatok sokkal könnyebben mennek, ha van egy lom mentes, jól felépített, működő rendszerünk, jobban koncentrálhatunk egyéb feladatainkra. Csak egy példa erre:hivatalos ügyet kell elintézz holnap, ahova magaddal kell vinned 6 fajta iratot. Mennyivel egyszerűbb a dolgod, ha van egy jó felépített irattároló rendszered, ahonnan bármikor előszedhetsz bármilyen fontos papírt - hisz tudod hogy melyik szekrény melyik polcán, melyik mappában találod - mintha fel kellene forgatnod az egész lakást, hogy vajon melyik kupac újságpapír és mindenféle limlom között találod meg.

  • Rendszerezettebb otthon

Manapság már egész iparággá nőtte ki magát a különböző tárolók, rendszerezők gyártása. Áruházak szakosodtak a különböző papír és műanyag dobozok, tároló rendszerek  forgalmazására. Ne feledjük, kevesebb cucc, kevesebb rendszerezni való. Egyik ismerősömnek pl van kb 100 pár cipője.Mindegyikhez vett egy átlátszó műanyag cipőtartó dobozt. Plafonig bepolcozta a gardróbja hosszanti falát, és ezeken a polcokon tárolja őket. Mennyivel könnyebb 15-20 pár cipőt elpakolni és rendet tartani? Kevesebb helyigény, kevesebb időráfordítás reggelente, hogy melyiket is vegyük fel.

 Kifogások, melyek felmerülnek egy egy lomtalanítás kapcsán

Lomtalanítás során sokszor csapdába esünk, és egy egy tárgy sorsáról rosszul döntünk. Íme néhány kifogás, melyek megakadályoznak abban, hogy megszabaduljunk dolgoktól, melyekre tulajdonképpen nincs is szükségünk.

  • "Nem dobom ki. Igaz nem kell most nekem, de majd jó lesz az unokáknak."

Most őszintén...gondolj bele! Hány dolgot használsz azok közül, amit a nagyidtól örököltél? Nos, kb. ennyit fog használni a te holmidból az unokád is.

  •  "Egyszerű lenne a ruhás konténerbe bedobni a már nem használt ruháimat, de nem teszem, mert hallottam, hogy pénzért adják el őket, meg kiválogatják maguknak a javát stb..és nem a rászorulókhoz kerül."

Mi ezzel a gond? Te már a pénzt kifizetted a ruhákért, ergó az árát, akár milyen borsos ára is volt, nem használhatod. Mennyivel leszel hát gazdagabb attól, hogy a te szekrényedben van behajtva az a ruha, és nem használja senki, mint akár magának megtartva tök ingyen is használja valaki. Megjegyzem, ha a konténerből pénzért is adják el a ruhákat, amiért ők pénzt kapnak, legalább azokat a darabokat valaki még használja, és örül is neki, hogy olcsóbban kiturizta magának, mintha újat vett volna.

  • Nem dobom ki, mert majd jó lesz még valamire."

A valamire jó lesz az azt jelenti, hogy 99%, hogy sosem lesz rá szükség, az 1% miatt meg nem éri meg tárolni.

Pár kérdés amit lomtalanításkor egy egy tárgy sorsának döntésénél érdemes szem előtt tartanunk:

  • Szeretem ezt a dolgot? Tetszik nekem? Ha a válasz igen, ugorhatunk a következő kérdésre.Amennyiben a válasz nem, ha az adott dolog értékes, megpróbálhatjuk eladni, vagy eladományozzuk valakinek.,ha már értéktelen, akkor kuka.
  • Az elmúlt egy év alatt használtam ezt?
  • Van egy másik, hasonló dolgom, ami ugyanerre a célra való, de még talán jobb is mint ez? És tényleg szükségem van mind a kettőre?

 Ezeket a kérdéseket az alábbi képen láthatjátok:

lomtalanitas_abra.jpg

A lomtalanítás menete

1. Végy három dobozt, vagy zsákot, vagy bármilyen tárolófélét!

2. Címkézd fel őket !

  • Adomány
  • Eladás
  • Kuka

3. Kezd el kipakolni egyesével a szekrényekből a dolgaidat.Legyen az ruha, irodai cucc, konyha felszerelés, bármi!

4. Egyesével futtasd át magadban a fenti kérdésekre adott válaszaidat, és szortírozd őket a megfelelő címkével ellátott zsákba! Ami marad, mehet egyelőre egy kupacba!

5. Amint megtelik a Kuka feliratú zsák, zárd le a zsákot, és vidd is azonnal ki a házból! Amint megtelik az adományos zsák, azt is zárd le, és vidd ki a kocsiba, vagy garázsba, és az első adandó alkalommal vidd el a családsegítőbe, vagy vörös keresztnek, vagy bárkihez akinek szántad.

6. Töröld ki a szekrényed polcait, és a maradandó dolgaidat kategorizálva, rendszerezve pakold vissza!

7. Az eladásra szánt dolgokat fotózd le, és tedd fel a hirdetéseket!

Mára ennyi, holnap jövök az 52 hetes rendszerező e heti kihívásával.

 

 

 



KonMari módszer 5.szakasz:Szentimentális tárgyaink

Utolsó szakasz a KonMari módszernél azok a tárgyak, amik szentimentális, azaz érzelmi értékkel bírnak.Ajándékok, emléktárgyak,apró mütyürkék,fényképek.Nem véletlenül hagyta a selejtezés végére.Ezek azok a tárgyak ugyanis, melyektől legyen akármilyen értelmetlen, nehezebben válunk meg. Ahogy haladunk a projekt vége felé, mi is változunk, és

 

talán könnyebben engedjük el a múltunkat, mintha ezzel kezdtük volna.

00_6.jpg

Fotók.
Bizonyára sokunknál van még kilószámra papír alapon fénykép.Itt az ideje ezeket is szortírozni, ami nem kel leselejtezni.Ha megnézed őket, bizonyára te is találsz köztük olyanokat amelyre nem szívesen emlékszel, amin nem jól nézel ki, amin bandzsítasz, de biztos van sok olyan is kirándulásokról megmaradva amiben egy templom 6 szögből le van fotózva, park részlezek, melyekről már azt sem tudod hol készültek.Szortírozzuk hát szét őket, amik nem mondanak semmit, amik nagyon szörnyen néznek ki, amit nem szeretnél hogy bárki is lássa, ki lehet nyugodt szívvel selejtezni.

Tiszteljük a múltat, de ne ragaszkodjunk hozzá feltétlenül.
Emlékszem amikor nagymamám előszedte a fényképes dobozát, és mutogatta a saját fiatalkori barátait, családi barátok képeit, engem nem igazán kötött le.Amin ő volt az érdekelt, de a többi idegen évtizedekkel korábbi képei nem. Ha ilyesmibe belegondolsz, az is segíthet a döntésben, mi maradjon, mi menjen? Mit mesélnél az adott képről leendő unokáidnak?
Csak a legfontosabbakat tartsd meg, egy egy családi vagy baráti társasági keresztölőről nem kell 3 tekercs fotó, elég egy pár darab az emlékezés kedvéért.

Szkenneld be, vagy fotózd le a régi fényképeidet.
A pár képen kívül, amit megtartasz, digitalizálhatod is a fotókat.Vannak ingyenes fotórendszerező tárhelyek, ahol biztonságban tárolhatod őket.Garantáltan kisebb helyet foglal a szekrényben,nem porosodik, ha rád tör a nosztalgia, könnyű előszedni, könnyű másokkal megosztani.

KonMari módszer 3.szakasz: Iratok, dokumentumok

Marie listáján a harmadik kategóriába tartoznak az iratok, dokumentumok.Ő itt is nagyon minimálisra veszi a figurát. Nem tudni Japánban milyen szokások és előírások vannak a hivatalos iratok megőrzésére vonatkozóan, és bár az iratok többnyire nem okoznak örömet nekünk, így most ezt a kérdést hiába is tennénk fel magunknak a dokumentumokkal kapcsolatban, nem lenne célravezető. Nem okoz örömet, mégis meg kell tartanunk, legalább is egy részét.

A megőrizendő dokumentumokat Marie három csoportba osztja.

  • Amit jelenleg használsz, azaz jelenleg dolgod van vele, mint pl kitöltésre vár, vissza kell küldeni, alá kell íratni, be kell fizetni, be kell váltani, meghívó egy eseményre, stb...tehát dolgod van vele az elkövetkezendő pár napban, hétben.
  • Iratok, melyeket meg kell őrizned egy meghatározott ideig (blokkok, garancia levelek, igazolások, adócsökkentéshez számlák, iskolai naptár, munka beosztás stb..Amint lejárt a mandátuma ezeknek a papíroknak, dobd ki!
  • Iratok, melyeket örökre meg kell őrizz, pl születési-, házassági-, halálozási kivonat, iskolai végzettséget igazoló iratok, bizonyítványok, biztosítási papírok, bank kölcsön, szerződések stb..

 

0_12.jpgA gyakran használt papírokat tartsd egy olyan helyen,

melyhez könnyedén hozzáférsz!

Itt is a függőleges elhelyezést javasolja,

felcímkézve, kategóriákra osztva.0_13.jpg

A kulcsa az iratok rendszerezésének, hogy amint nincs már rá szükséged, semmisítsd meg!

 

 Iratok rendszerezésénél talán ez is érdekelhet:

KonMari módszer-2.szakasz: Könyvek

konyvek.jpg

Amennyiben a ruhás szekrényeken túl vagyunk, a következő szakasza a KonMari rendszerezésnek a könyvek.Ha készen állunk, neki is eshetünk.Először is szedjünk le minden könyvet a polcokról.ha sok könyvünk van, osszuk fel őket témájuk szerint kategóriákra:

Tovább

Hajtogatás KonMari módra

videók

Póló, pántos top, zokni

Topok, pólók, trikók

Hosszú újjú felsők

Pulcsik és Kapucnis felsők

Különleges, nem szimmetrikus szabású holmik 

Nadrágok

Fehérneműk

Zoknik és harisnyák

 

 Bodyk

 

Törülközők

 

Gumis lepedők 

 

_______________________________________________

****UPDATE

És itt a végére egy nemrég talált videó, melyben Marie Kondo új könyvének bemutatója látható.Beraktam ide, mert ezen a videón is jól láthatóak a különböző ruhaneműk hajtogatási útmutatói.

 

 

KonMari módszer - Kategóriák

ruhak.jpg A kategória lista, letölthető, nyomtatható, pipálható formában is elérhető itt!

 

1.RUHÁK

  • Felsők (top, trikó, pulcsi, kardigán stb.)
  • Alsók (nadrág, szoknya, sort stb.)
  • Vállfás ruhák (ing, blúz, kosztüm, kabát stb.)
  • Zoknik
  • Fehérnemű
  • Táskák (ridikül, laptop táska, sport táska, utazótáska, alkalmi táska, pénztárca stb) Kiegészítők (sálak, sapkák, övek)
  • Speciális ruhák (úszódresszek, speciális sportruhák, egyenruhák)
  • Cipők
  •  Ékszerek
    konyvek.jpg

Tovább